Megjelenítve: 1 -3 / 3 eredményből
2023

Március vége

Az elmúlt 2 hideg éjszaka után ismét nagyon szép ez a mai nap. Szerencsére itt Budapesten nem volt olyan hideg éjszakánk, hogy lefagyjanak a kihajtott növények, egyedüli károm a hatalmas széltől lett, ami a frissen becsomagolt, már levelet nyitó banánomat kettétörte. Pedig annyira örültem, mert az idei enyhe tél miatt abszolút nem fagyott vissza és jó magasról tudott volna nekiindulni az idei nyárnak. A madarak is dalolnak egyfolytában, most is az ő hangjukat hallom a …

2016

Imádom a tavaszt

Idén nagyon sokat metszettem le a vadcitromból, mert tövises ágai  tavaly hatalmasra nőttek. Így most idén tavasszal kicsit gyengébben virágzik, mint az elmúlt években. A primulák továbbra is nyílnak szépen. Kedvencem, a Primula auricula, amiből annak idején színkeveréket vásároltam, de sajnos csak 1 színnek a 2 árnyalata lelhető fel bennük. Próbálkoztam tavaly magvetésekkel, de sajnos hasztalanul. De nem adom fel, szeretnék szép gyűjteményt összehozni belőlük. Nefelejcsből rengeteg van a kertünkben. Hagyom, hogy elvesse minden évben magjait, …

2016

Új primuláim

Régebben nem igazán szerettem a primulákat. De miután elkezdtem utána nézni különlegesebb fajtáinak is, mostanra megkedveltem. Ilyenkor tavasszal elárasztják az üzleteket a hagyományos primulákkal, de kicsi virágboltokban lehet találni egy egy új nemesítést is. Én is beszereztem a napokban egy pár cserép szépséget. Erre a két növényre ha rápillantunk, nem is gondolnánk, hogy primula. Esetleg a levelei árulják el róla egyedül. Virágai a rózsára hasonlítanak, nagyon szép tömöttek. Állítólag ez egy idei újdonság. Figyelni fogom, hátha …

Megszakítás