Megjelenítve: 1 -6 / 9 eredményből
2023

Enkianthus Campanulatus

Mindig is nagyon tetszettek a Csengőbojt növények, de mivel savanyú talajban érzik jól magukat, ez kicsit visszatartott a tartásuktól. Tavaly végre rászántam magamat és beszereztem egyet. Igaz nem tudom kiültetni, cserépben tartom, de  idén tavasszal már megörvendeztetett apró virágaival.     Nevében az Enkianthus szó görög eredetű, az enkyos (terhes) és az anthos (virág) szavakból áll össze, a Campanulatus latin eredetű és a duci virágok harang formájára utal. Lombhullató lassú növekedésű cserje, eredeti élőhelye Japán. …

2023

Március vége

Az elmúlt 2 hideg éjszaka után ismét nagyon szép ez a mai nap. Szerencsére itt Budapesten nem volt olyan hideg éjszakánk, hogy lefagyjanak a kihajtott növények, egyedüli károm a hatalmas széltől lett, ami a frissen becsomagolt, már levelet nyitó banánomat kettétörte. Pedig annyira örültem, mert az idei enyhe tél miatt abszolút nem fagyott vissza és jó magasról tudott volna nekiindulni az idei nyárnak. A madarak is dalolnak egyfolytában, most is az ő hangjukat hallom a …

2022

Színesedő levelű cserjék

Szerintem nincs olyan ember aki ne szeretné az őszt, varázslatos színeivel, ahol téli alvásra készülődve csodálatosan színesednek nagyon sok cserjének a levelei mielőtt lehullanának. Én annyira szeretném, ha a kertem ilyenkor egy hatalmas színözönné válna, de sajnos erre csak 2 éve jöttem rá és ez a színesedő levelű növények gyűjtése csak nemrég kezdődött nálam.  Most amikor készítettem pár fotót, már lepotyogott több Hamamelisnek és más színesedő levelű cserjémnek is a levele, de azért megmutatok egy …

2022

Télen is van élet a kertben

Régen ha egy érdekesebb növényhez hozzá akartam jutni, az ebayen keresztül vásárolgattam. De mostanra már mindegy hogy egy különlegesebb trópusi vagy kerti növényt keresünk mind megvásárolható kis hazánkban is. Én egy olyan kertet szerettem volna létrehozni, ahol mindig virágzik valami. Természetesen ez alól a téli időszak sem kivétel. Állandóan böngészem a külföldi fórumokat meg az instagramot, és keresem, hogy másoknál milyen nyíló bokrok virágoznak a tél folyamán. El is kezdtem gyüjteni a télen nyíló cserjéket, …

2022

Mahonia eurybracteata “Soft Caress”

  Az Egyesült Államokban Giorgiaban van egy neves faiskola az ItSaul Plant akik különleges növényekkel foglalkoznak. 1997-ben alakultak, az egyik alapítójuk Ozzie Johnson kerttervező, aki bejárta a világot, hogy új növényfajtákat gyüjtsön. Az ItSaul Plantnál begóniákkal, hortenziákkal, fűszercserjékkel, japán juharokkal foglalkozik. A Királyi Kertészeti Társaság az RHS Chelsie Show az Év növényévé választotta Ozzie Johnson által bevezetett Mahonia eurybracteata “Soft Caress” növényt. 1901-ben fedezték fel és Ozzie szerzett először magokat róla egy ázsiai útjáról. Ez …

2018

Exochorda x Macrantha the Bride

  Ezt a szép tavasszal nyíló cserjét 4 éve vettem. Ez egy nagyon szép gyöngycserje. Azért nevezik így, mert a bimbói hófehér gyöngyökre hasonlítanak. Elkövettem azt a hibát, hogy olyan helyre ültettem a kertben ahol tavasszal még kap napot, de nyáron a helye már árnyékossá válik a föléje hajoló lombkoronáktól, így nagyon gyéren virágzott.  A gyöngycserje pedig kimondottan a napos helyeket kedveli, úgyhogy tavaly átültettem a kert naposabb részére, így idén csodálhatom végre teljes virágzásban. …

Megszakítás