Megjelenítve: 1 -6 / 23 eredményből
2018

Leucaena leucocephala – Árvamimózafa

Nagyon kedvelem a trópusi pillangósvirágú növényeket. Elbűvöl, ahogy este becsukják a leveleiket és aludni térnek, van amelyik pedig érintésre is ugyanezt produkálja. El is kezdtem gyüjteni őket, bár nem lesz nagy gyüjteményem, hiszen a legtöbb, nagy fává nő és nincs annyi helyem már teleltetni, hogy sok elférjen belőlük.     Ezt az árvamimózát egy kedves ismerősöm ültette, ő hozta a magot a Kanári szigetekről. Hozzám már csemeteként került. A nyarat kiültetve töltötte a kert legmelegebb …

2018

Illatos virágözön

Tél van, de nálam a növényeim ezt nem akarják érezni és minden virágzásnak indul. Az Eucharis Amazonica gumóim már nagyon régóta megvannak és minden évben menetrendszerűen virágoznak télen és nyáron is. Nyáron csak 1-1 virágszárat hoznak, télen van a fő virágzás. Idén 5 virágszárat hozott. Idén viszont valamiért nem illatozik annyira mint szokott.     Illatban azért nincs hiány, mert az orchideáim is beindultak és ők aztán ontják az illatot. Ilyenkor azt érzem, hogy igazi …

2018

Bomarea edulis/ hirtella

  Nagyon régóta szerettem volna Bomareát. Növényt egyáltalán nem tudtam venni az ebayen, és a magokat is arany árban adták. De nagy szerencsémre, egy nagyon kedves szintén növényőrült ismerősömnek sikerült magról nevelnie, így Tőle sikerült egy kis növényhez tavaly hozzájutnom.     Első ránézésre látni, hogy hasonlít a virágja kicsit az Alstromeria virágzatára. Ez nem véletlen, hiszen abba a családba tartozik.     De hol is fedezték fel ezt a szép növényt? 1768-ban 2 botanikus …

2018

Itt van az ősz…

Ahogy beköszöntött a szeptember, egyből hidegebbek lettek az éjszakák. A kis hibiszkusz csemetéim azonnal ledobálták a bimbókat, így beköltöztettem őket. De van pár növény ami fáradhatatlanul virágzik. Ilyen pl. a nagy abutilon fácskám.       Idén vettem tavasszal a Lidlben abutilon magokat amiből 2 maradt meg. Az első rózsaszín lett. A 2 kép különbözú napszakban készült ezért kicsit másabb a fotón a virágszín.     A Juanulloám sosem hozott ennyi bimbót. Most viszont nagyon …

2018

Csodálni való hoyák

Mikor évekkel ezelőtt gyűjtöttem a hoyákat, akkor akárhogyan is erőlködtem, nem nagyon virágoztak. Lehet persze, hogy nem olyan fajtáim voltak, amik már fiatal korukban is virágot hoznak.     Most megint beszereztem párat, de most már tudok határt szabni és nem kell a világ összes fajtája, így csak pár fajtát vettem, amik valamiért megtetszettek. Úgy látom, hogy most ösztönösen jól választottam, mert olyanokat sikerült nevelgetnem, amik már fiatal korukban sem sajnálnak virágot hozni.     …

2018

Stanhopea oculata

Ez a szép orchidea az első orchideáim közül való, szeret nálam lenni, sosincs semmi baja. Minden évben menetrendszerűen télen szokott nyílni, de idén másképp történt és most virágzik. Azt mondják, hogy az orchideák az átültetés évében nem virágoznak, de most másképpen történt, mert tavasszal kapott friss ültetőközeget.   Mindig 1 virágindát szokott hozni, idén megörvendeztetett 2 virágszárral és összesen 11 virággal. Érdekes, hogy amikor télen zárt térben virágzik, sokkal erősebb a virágok színe, most meg …

Megszakítás