A Persicaria egy csodálatos növénycsoport. Vannak évelők és egynyáriak is köztük. Nekem nagy kedvenceim, amik a leveleikkel is díszítenek így nem is várom a virágzásukat. De vannak olyanok amiknek a levelei nem olyan feltűnőek, viszont ellenben látványosabb virágokkal ékeskednek. Léteznek magas fajták és talajon kúszók is. Így kijelenthetjük, hogy egy igen változatos növénycsaládról beszélünk.  Most már hazánkban is több fajtájuk beszerezhető, így bárki vásárolhat olyat ami éppen megtetszik neki.

A Persicaria nem holmi kényeskedő növény, éppen ellenkezőleg, bármilyen talajban megél, könnyen termeszthető, sok karbantartást nem igényel, így szinte minden kertbe lehet ültetni belőle. A talajtakaró fajtáknak külön előnyük, hogy elég sűrűn nőnek és elfojtják a gyomokat. A legszebben teljes napon díszlenek, de a színesebb lombozatúak a félárnyékot jobban értékelik és szeretik a nedvesebb talajt. Nyár közepétől őszig nyílik a legtöbb, a beporzók is nagyon szeretik őket. Ősszel  lombjukat elhullajtják és a téli álom után, késő tavasszal bújnak elő újra.

 

 

Nekem az első és legidősebb növényem a Persicaria microcephala Red Dragon. Ez a növény legalább 10 éve érkezett hozzám külföldről. Sok éven keresztül a forró tűzfal előtti ágyásban élt, de mióta ennyire forrók lettek a nyarak, a levelei teljesen kifakultak nyáron, így átültettem félárnyékosabb részre. Itt sokkal szebben megtartja levelei színét. Nagyon szeretem ezt a növényt, nem válnék meg tőle semmiképpen.

 

 

Utána érkezett a Persicaria virginiana Painter’s palette mag formájában a Plantworldseeds -től.Sok mag kelt ki és próbáltam azokat megtartani amikben a legtöbb szín jelent meg  a leveleken. Mostanra már szép nagy bokrok minden évben és előszeretettel szórják a magjaikat mindenfelé, tavasszal lelkesen cserepezem be az előbukkanó palántákat és általában elajándékozgatom.

 

 

Az egynyári Persicaria orientalist már megmutattam pár éve itt a blogban, az is egy nagyon jópofa növény, de arról most itt nem írok.

A múlt évben viszont nagyon belelkesültem és gyarapodtam egy Persicaria Bistorta Superba, egy  Persicaria aff. ’Darjeeling Red’ és egy Persicaria Golden arrow növénnyel. A legutolsónak gyönyörű sárgás levelei vannak. Sajnos róluk jelenleg nincsen fotóm, de majd pótolni fogom ebben az évben. Valamint előszeretettel ültetek magokat és Skócából a kedvenc Growild Nursery kertészettől vettem még 2 fajtának a magját. Már a télen elvetettem őket, mert hideghatás mindenképpen kell hogy a magjai kikeljenek. Az egyik a Persicaria chinense var. ovalifolum’Indian Summer , ennek is bordós levélzete lesz,  a másik pedig egy alacsonyan elheverő változat, a Persicaria Sinuata Edward Needham Collection. 

Szóval úgy érzem, egy újabb növény fajta gyűjtésének is elkezdtem hódolni. De amíg fér a kertbe, addig mindig lesznek újabb növényeim. Ültethetjük évelők közé, díszfüvekkel is vagy talajtakarásra azokat  a fajtákat amik alkalmasak rá. A színes lombú növények színt visznek az ágyásba, használjuk bátran őket.

 

Kattints a post értékeléséhez!
[Összesen: 2 Átlag: 3]

Talán ez is tetszene

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás