A Cyclamen Coum hűvösebb régiókban él a természetben, Bulgária, Irán, Kaukázus, Törökország, ahol vadon megtalálható. A 10 cm magas ezüstös levelei lapos gumókból nőnek ki ősszel és február elejétől bújnak elő a rózsaszín vagy fehér virágok. Tökéletes a kertjeinkbe, szereti a hűvös, árnyékos helyeket nyáron és teljesen télálló.  Nagyon mély árnyékba ne ültessük, mert kell neki a virágzáshoz, hogy a nap felmelegítse a talajt. Strapabíró növény, hiszen a leghidegebb hónapokban képes virágokat bontani.

 

 

Remekül bele illik a mi kertünkbe is, mivel én oda vagyok a télen nyíló növényekért. Furcsamód, ahogy írtam, nyáron a hűvös, árnyékos hely ami a legideálisabb számára, nálunk a kert középső ágyásában éldegél, ahol nyáron rengeteg napot kap. Mégsem szenved, pont ellenkezőleg, hagyom, hogy virágzás után a magjait elszórja, így már kisebb Cyclamen mezők jöttek létre ebben az ágyásban. Sőt, valószínű, hogy vagy a hangyák, vagy a szél volt a tettes, de nagy örömömre, már a kert különböző részében is látom felbukkanni az apró Cyclamen leveleket. Nekem csak rózsaszín virágú növényeim vannak, szereznem kell majd még egy pár fehér virágút is.

 

Most virágoznak a Hamamelisek, a Sarcococcak, Hóvirágok, Hunyorok, Téltemetők  így jó társnövény a Cyclamen is nekik. Nemsokára a Chinodoxa és a Hepatica is nyílni fog, őt is ültethetünk a környezetébe. A Cyclamen Coum szereti a meszes talajt, ezért mindig megszárítom a tojáshéjakat és mozsárban összetöröm, majd alájuk a földre szórom. Azt hiszem szeretik valóban, hiszen szépen nyílnak minden évben és több mint kielégítően szaporodnak is. Egy fontos dolgot érdemes megjegyezni, hogy létezik az ősszel nyíló Cyclamen Hederifolium aminek a gumóit ne ültessük vegyesen össze a Coum gumóival, mert a Hederifolium gumói hatalmasra tudnak nőni és idővel kiölik a télen nyíló Cyclameneket.

Kattints a post értékeléséhez!
[Összesen: 0 Átlag: 0]

Talán ez is tetszene

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás