Lassan eltelik a nyár és itt az ősz. Azt már tudjuk, hogy a mostani nyár minden nyarunk legmelegebbjének bizonyult. És nekem az a tanulság, hogy minél több fát ültessünk, hogy árnyékosabbá váljon a kert, ha nincs erre mód, akkor pedig árnyékolóhálóval fékezzük meg a nap égető sugarait. Ahol fáim vannak azok alatti területek nem váltak áldozattá, de az az ágyás ami egy tűzfal előtt áll és reggeltől estig éri a nap, ott már rosszabb a helyzet. Nagy bánatomra egyik kedvenc törpefám a mocsári tölgy (Quercus palustris Green Dwarf) minden levele megégett és  törpe cserszömörcém levelei egy része is valamint az évelők is kínlódtak. A Macskahere (Phlomis) kb 3 nap alatt elnyílt, az angol rózsáim is már nyár közepére elvesztettél lombkoronájuk háromnegyedét és több évelőm teljesen eldobálta a leveleit. A haranglábak is elmaradtak sokkal az elmúlt évek bő virágzásától, így elgondolkodtam és úgy határoztam, hogy változtatni kell a növényeken! Pont mikor erre jutottam sikerült találnom egy csodálatos kertet az instagramon, Alasdair Cameron kert designer kertjét, amibe egy az egyben beleszerettem. Ez a kert hatalmas tudással aprólékosan lett felépítve, pedig pont hogy a vadsága egy természetességet mutat. Csodás szárazságtűrő növények buja színpompás elegye, ez az ő kertje. Nagy inspiráció számomra, és már van is pár növényem amelyek beleillenének ebbe a fajta szárazságtűrő kert kialakításba.

Nepeta racemosa 'Amelia'

Nepeta racemosa ‘Amelia’

 

A macskamenták (nepeta) ismert sziklakerti növények, nekem is volt mikor ideköltöztünk 94-ben, de aztán valahogy eltünt a kertből, épp itt volt az ideje, hogy újra beszerezzek belőlük. 2 fajtát kaptam az egyik a Nepeta fassenii ‘Walkers Low’ ami lila és a másik a Nepeta racemosa ‘Amelia’, halványrózsaszín virágú. Mindkettő elterülő bokrú , rengeteg virágot bont egész nyáron. Mi nagyon szeretjük az élővilágot, a rovarokat is, így egyértelmű, hogy olyan virágokat ültetek, amik a különféle rovaroknak is kedveznek. Hát a macskamentával nem lehet melléfogni, mert imádják a beporzók.

 

Nepeta fassenii 'Walkers Low'

Nepeta fassenii ‘Walkers Low’

 

A szárazságtűrő kertek elhagyhatatlan növényei még a díszfüvek. Azokat is vásárolgattam egész nyáron és mindenfelé ültettem a kertbe, ahol láttam, hogy üresedés van. Annyi féle díszfű kapható már, hogy mindenki ki tudja választani a neki legmegfelelőbbet. Érdemes utána nézni, hogy idővel mennyire lesz terebélyes, mert akinek ilyen kis kertje van mint nekem, max 2 terjedelmes díszfű fér el, így én inkább keskeny magas díszfüveket választok és azt is érdemes nézni, hogy egész évben egyformának néz e ki, vagy változtatja e a színét kihajtáskor, vagy az őszi szezonban. Vannak olyan díszfüvek  is amik kékesek vagy színesek egész évben, úgyhogy igazán hatalmas a paletta.

 

 

Nagy kedvencem lett a Verbascum (Ökörfarkkóró) is. Magról vetettem az elsőt, ami olyan gyorsan és problémamentesen nőtt és annyira gyorsan virágozni kezdett, hogy mostanra több fajtát is meghonosítottam a kertben. Nagyon szépek virágai , nem is értem idáig hogy nem ültettem soha. Ez a szép fajta a Verbascum blattaria f. albiflorum ‘White Blush’

 

 

Virágmagokat a Kincsesliget webáruházból szoktam rendelni, mindenkinek jó szívvel ajánlom ezt a webáruházat, mert jó minőségű magokat kapok mindig. Olyan még nem történt, hogy valamelyik mag nem csírázott volna ki. Hatalmas a választék, mindig találok kedvemre való növény magot. Én táblázatot vezetek a vásárolt magokról és mindig utánuk olvasok, hogy melyiknek milyen igénye van. Nem árt tudni, hogy takarhatjuk e földdel, vagy fényre csíráznak, vagy ki kell e tenni hideghatásnak hogy elinduljon a csírázás. Vagy esetleg muszáj e a párás hely a magoknak az ébredéshez.

Mutatok még egy virágot, ami nagyon jól bírja ezt a meleget és megbízhatóan virágzik. Ennek a magja is az imént említett webáruházból való ez egy afrikai növény, a Leonotis nepetifolia. Ilyet már ültettem többször, de ezek most sokkal magasabbra nőttek idén mint az előző években.

 

 

Több helyen is van a kertünkben , folyamatosan virágzik és nagyon jól bírja ezt az égető meleget. Azt azért nem árt tudni róla, hogy ezek a pamacsok amikből a virágok előbújnak nagyon erősen szúrnak, úgyhogy óvatosnak kell lenni. Az elmúlt évekből tudom, hogy magokat nagyon nehezen tudtam szedni róluk emiatt. De ettől függetlenül nagyon bírom őket, majdnem 3 méter magasak most, úgyhogy nagyon látványosak. Jövőre fehér virágúakat is ültetek majd. Ezek egynyáriak, de takarással lehet hogy kibírják a gyengébb teleket.

Szóval dacolok én is az átalakuló éghajlatunkkal, és próbálok olyan növényekre váltani amik jobban bírják ezt az új klímát. És azt hiszem rendelek még 1-2 fát a kertbe.

Kattints a post értékeléséhez!
[Összesen: 0 Átlag: 0]

Talán ez is tetszene

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás