Idén is ültettem sokféle magot és vásároltam többféle növényt is. Télen amikor kevesebb időt tudok kertészkedéssel tölteni, a neten nézelődöm és az instagram ami nekem a nagy inspirációs oldalam, mert mindig találok a dán, holland hobbikertészek oldalain valami olyan növényt amibe beleszeretek, és azonnal muszáj egyet rendelnem. Az egyik ilyen ami ma érkezett meg hozzám, a Garrya elliptica James Roff . Minden évben szerzek be egy újabb téli virágzású cserjét, idén erre a növényre esett a választásom.

 

 

Ez egy nagyon erőteljesen növő cserje, kb. 180 cm magasra és 3 m szélesre fut. Ami lényeges, hogy örökzöld, azaz télen is megtartja  a leveleit és sokszor már decembertől dúsan hozza 20 cm hosszú bojtos csüngő virágzatát. Amit sajnálok, hogy nem illatos, de a virágzáskor bőven kárpótolja ezt a kinézete. Van egy rész a kaputól amit szívesen takarnék, azt hiszem ez a növény telitalálat lesz erre. Remélem jövőre már tudom mutatni majd virágzáskor is.

 

 

Nagy kedvenceim a Mitellák is, igazi kincsei kertemnek. Tavaly sajnos az egyiket teljesen szétkaparta a macskánk, azóta körbe rakom fakéreggel körülöttük a talajt, remélve, hogy így nehezebben tesz kárt bennük. Idáig úgy látom, hogy ez működik. Az új Mitellám egy Japonica Variegata fajta, a kép bal sarkában látszik. Mellette pedig az ébredező kis csonk egy Geranium clarkei “Kashmir White”. A magok között vannak még Geraniumok, hogy bővítsem a gyüjteményemet és egy Asarum mag is, azt még sosem vetettem magról, így csak reménykedem, hogy ki fog kelni.

 

 

Évelő magokból nagyon sokfélét vetettem, de most egynyáriakat mutatok. A Pillangóvirágot nagyon megkedveltem, tavaly ültettem először és idén gyönyörű új fajták is megjelentek a piacon, ilyenek a csészeformájú virágúak , valamint a halvány pasztell színű változatok is. Amibe szintén beleszerettem egy instagram oldalon, az egy Agrostemma, amiről sosem hallottam még. Meglátjuk, hogy beválik e majd nálam.

 

 

A hagyományos narancssárga sarkantyúvirágot, amit salátába is fogyasztunk, sokan ismerik. Most csodás újabb fajtákat is találtam a ChilternSedds oldalán. 2 fajtát ebből elültettem már, mert azt írják a hagyományos sarkantyúknál nehezebben csírázik a magja, és jó neki ha hideg és meleghatás és éri felváltva. Így a fűtetlen üvegházba került, ahol éjjel eléggé lehül a levegő, viszont napközben ha süt a nap, már 20 fok fölé is emelkedik. Remélem értékelik és hamar szárba szökkennek. A többi 3 fajta a hagyományos módon pár nap alatt csírázik, így azzal vártam még. De lassan azokat is elültetem, hogy megerősödjenek mire kikerülnek majd a kertbe. Nagyobb esély lesz a virágzásra, mintha csak akkor ha nulláról indulnának.

 

 

Amit még szeretnék megmutatni, az a legújabb Clematisom, ami igazán szép dísze lesz a kertnek, ha megtalálom a legjobb helyet neki. Clematis Taiga a neve. Virágai nagyon szépek, liláskék tömör szirmokból állnak, sárga középpel. Tartása megegyezik a többi Clematiséval, így nem aggódom, hogy tönkremenne nálam.

 

Remélem legközelebb már a friss palántákat fogom tudni mutatni, mindenkinek lelkes kertészkedést kívánok!

 

Talán ez is tetszene

Megszakítás