Megjelenítve: 1 -2 / 2 eredményből
2023

2023.06.17-Júniusi kert

Végre meleg van napközben, az összes növény kikerült végre a teleltetőből, a júniusi kert teljesen kizöldült, kiszínesedett a sok nyíló virágtól. Idáig igazán nem lehet okunk panaszra, az időjárás kegyes volt hozzánk, rendszeresen jött eső, így a kertet keveset kellett locsolni még és gyönyörű formáját mutatja. Az első rózsa virágzáson már túl vagyunk , csodásak voltak idén, most a kert többi növénye kezd nyílni. Nagy kedvencem a Chitalpa Tashkentensis azaz Taskenti Trombitafa. Ezt a fát sok évvel ezelőtt egy kedves ismerősöm kertjében pillantottam meg és egyből beleszerettem. Mivel árnyékos volt sok évig a kert, nem volt helye nálunk, de most …

2023

2023.03-A kert március végén

A kert, most március végén, az elmúlt 2 hideg éjszaka után ismét nagyon szép napra ébredt. Szerencsére itt Budapesten nem volt olyan hideg éjszakánk, hogy lefagyjanak a kihajtott növények, egyedüli károm a hatalmas széltől lett, ami a frissen becsomagolt, már levelet nyitó banánomat kettétörte. Pedig annyira örültem, mert az idei enyhe tél miatt abszolút nem fagyott vissza és jó magasról tudott volna nekiindulni az idei nyárnak. A madarak is dalolnak egyfolytában, most is az ő hangjukat hallom a háttérben.  Minden évben felnevelkedik nálunk 2 fészekalj cinege, általában fekete rigó is fészkel a kerítésünk borostyánjában, valamint vadgalamb az akácfán és egy …

Megszakítás