2013

Dranunculus Vulgaris -2013.05

Görögországban, Krétán, az égei-tengeri szigeteken, valamint Anatolián őshonos ez a különleges növény. Ott Drakonidának nevezik és megjelenése miatt úgy tartják róla, hogy egy kis sárkány rejtőzik benne.   Ha jól emlékszem, 3 éve ültettem el a gumóját. Teljesen télálló. Tavasszal az elsők között bújik elő a földből. Kb. 3 hónap mire kinyílik a virágja. Minden évben nagyon várom, mert hihetetlen nagy kedvencem. Virágzata kb. 60 cm. Az sem riaszt el, hogy írtózatosan büdös rohadó dög szagot áraszt, így csalogatva magához a legyeket. Ma hatalmas eső volt, így sok légy nem találta meg, de ha száraz az idő, nyüzsögnek rajta. A …

2013

2013.04-Sandersonia aurantiaca

Ezt a növényt 1851-ben John Sanderson skót újságíró és amatőr botanikus fedezte fel KwaZulu-Natalban. A nevében az aurantiaca latin szó , utal a narancssárga színű virágokra. Eredeti élőhelyén Afrikában általában Karácsony tájékán virágzik, ezért nevezik ott karácsonyi harangoknak is.   Gumója és levelei is rendkívül hasonlítanak a Gloriosa-ra. Innen is látszik, hogy mindketten rokonságban vannak és a Colchicaceae családba tartoznak. Így tartásuk is megegyezik.     Kora tavasszal rendeltem a gumóit, és áprilisban ültettem el őket a melegházba. Lényeges hogy jó vízelvezetésű talajba ültessük őket, hogy a gumók ne rohadjanak el. Nem szereti ha a talaja kiszárad, de ne is …

2013

2013.03-Pünkösd vasárnap

Az egyszerűbb díszhagymák már levirágoztak és magot érlelnek, az Allium gladiator pedig most van teljes díszében. A díszhagymák nagy kedvenceim, minden évben rendelek újabb fajtákat belőlük. Sajnálatos módon idén valahogy eltűnt 1-2 fajta, és még 2 újdonságom később fog nyílni.     Ilyenkor nyílik a tarka levelű rózsalonc is, ami idén nem nyújtja a legszebb formáját. Elég kevés virág van rajta.     Sásliliomjaim közül a második nyíló is sárga, ennek szép sötét színű csík fut a szirmai hátoldalán. (Sajnos a nevét nem tudom). Nagyon illatos!     A melegházban végre elkezdtek virágozni a Streptocarpusaim. Mind sorban hozza  a bimbókat. …

2013

2013.02-Daphne és társai

Ha beköszönt a tavasz és a tulipánok elvirágoznak, olyankor a virágágyásom sztárja a Daphne burkwoodi ‘Variegata’ bokrom lesz. Egy időben virágzik a lilaakáccal, úgyhogy ilyenkor a kert ennek a két növénynek a fergeteges illatával telik meg. Nagyon szeretem ezt az időszakot!       Alacsony bokor, de nálam eléggé terpeszkedik, eléggé ránőtt a virágágyást szegélyező alacsony buxus sövényre. Tudom, hogy nem viseli el az átültetést és a metszést sem, de azt hiszem egy picit mégis meg fogom próbálni időnként egy egy ágát visszavágni, mert nem szeretném hogy a sövényem kis bokrai kipusztuljanak alatta.     Szeretem a díszhagymákat is. Ebből …

2013

2013.01-Wisteria

  Szeretnél egy igazán látványos és illatos kúszónövényt a kertedbe? Akkor a lilaakácot neked találták ki! Ez a csodálatos növény Kínából származik, és egy angol kapitány Captain Welbank hozta el Európába 1816-ban. A Wisteria virágai kékeslila, rózsaszín, vagy fehér színűek is lehetnek, és lecsüngő fürtökben nyílnak májustól júniusig. A lilaakác nemcsak a szemnek, hanem az orrnak is gyönyörködtető, hiszen a virágok kellemes, édes illatot árasztanak.     A lilaakác egy erős és gyors növekedésű kúszónövény, amely akár 10 méter magasra is felkúszhat egy stabil támrendszeren. A növényt érdemes napos vagy félárnyékos helyre ültetni, ahol bőségesen virágzik. A lilaakác nem igényel …

2012

2012.04-Új gyüjtemény

Egy jó darabig a hibiscusokat gyűjtögettem. Viszont annyira könnyen hajlamosak a betegségekre, hogy pár év után lemondtam róluk. Még mindig megmaradt pár tövem, de újabbakat már nem szerzek be.   Az újabb szerelem az orchideák és a csuporkások. Csuporkásokon belül főleg az episciák és a streptocarpusok. Idén ősszel külföldről több tövet is beszereztem, szeretettel ápolgatom őket, remélem sorban megörvendeztetnek a nyáron virágzatukkal. Különösebben nem igényesek, csak nehezen beszerezhetőek. Külföldön többen termesztik őket, de idehaza kevésbé ismertek még a fajtái. Nekem ami folyamatosan virágzik, az a Streptocapus Crystal beauty.   És hogy mutassak virágzó orchideát is, hát tessék. Most nyílik a …

Megszakítás