Laburnum anagyroides

 

Az aranyesőre ha ránézek Douglas Clark könyve , a Gyilkosság a lányiskolában c. krimije jut eszembe, amit fiatal koromban olvastam. Ott találkoztam először ennek a növénynek a nevével. Aztán Rosemary Verey kerttervező kertjében láttam meg azt az aranyeső alagutat, ami azonnal rabul ejtett és rögtön szereznem kellett egyet. Az első aranyesőm egy szép hosszú fürtű változat volt, amit a bejárati kapuhoz ültettem, és sajnos egy hatalmas szél pár év múlva kicsavart tövestől, nem tudtam megmenteni. A második aranyesőmet védettebb helyre ültettem a szomszéd tűzfala melletti ágyásba, itt talán nem esik a szél áldozatául sosem. Ez a Laburnum anagyroides fajta, aminek rövidebb virágfürtjei vannak, mint az előző bokromnak, de így is csodaszép amikor virágba borul. Idén teljesen egybe esik a lilaakác virágzásával, az elmúlt években később virágzott, mikor már az akácok levirágoztak. Meg kell hogy mondjam, valamiért a beporzó rovarok, inkább a lilaakácot választják, talán az illata jobban odacsábítja őket.

 

Laburnum anagyroides

 

Ennek a kis fának ami elérheti a 7 méter magasságot is, minden része mérgező. A magjai kimondottan, bár az derült ki, hogy a mezei nyulak és a szarvas sértetlen marad a fogyasztásuk után, de a többi állatra és emberre végzetes a magok fogyasztása. A Laburnum Közép és Dél- Európában őshonos, hosszú termesztési múltra tekint vissza, 1560-ban vezették be az Egyesült Királyságba, ott kimondottan népszerű növény, mára már több fajtát , köztük alacsony fajtát is létrehoztak, amit akár cserépben is nevelhetünk.

 

 

A Laburnum anagyroides, napfényben és a nedves, jó vízelvezetésű talajokon érzi jól magát, de a különböző PH értékű talajokat is elviseli. Metszeni nem igazán szükséges, ha mégis rászánjuk magunkat, csak a beteg vagy keresztbe növő ágakat távolítsuk el. Erre a legjobb ha ősz és karácsony között kerítünk sort.

 

 

Rugalmas ágait korábban íjak készítésére használták, sőt a skót duda is ebből készült, de hangszerek és bútorok készítéséhez is felhasználják a faiparban. Nem igényel téli védelmet, mert hazánkban teljesen télálló.

Talán ez is tetszene

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás