A kertész töprengése
Virágillat, amit visz a szél, tudja azt a méh, Az öreg kertész támaszkodva nézi, tűnődik, a természet mily csodás. Vonzza a vágy, megsimítsa ősz haját. Talán még korai a bámészkodás. A virágot rég hajlongatja a szél, vajon hajlik-e felé? A méh száll, nem sokat töpreng, mert tudja, a virág várja. Mert Isten rendelte: a porzást és a virágport, méz az ajándék. A kertészé a jó illatú, szerelmes szív, remény.
( Majoros József )
