Megjelenítve: 1 -9 / 15 eredményből
2023

2023.03-Február utolsó napjai

Kellemes korai tavaszi napok voltak  így február végéig és most úgy néz ki visszajön kicsit megint a tél. Ennek nem igazán örülök, hiszen már a kert egészen elkezdett éledni, nyílik elég sok minden és nagyon félek, nehogy lefagyjanak. Már túl vagyok a metszéseken, ültettem is egy két újdonságot, most pedig nagy tervezésben vagyok, hogy pontosan mik foglalják majd el  a kiszedett kb 9 méternyi sövényem helyét. Nem sövényt szeretnék, hanem olyan növénycsoportot összehozni ami tetszetős lesz, elsősorban színeket  szeretnék, minél több színt, így főleg színes lombú cserjéket, örökzöldeket keresgélek. A jövő héten meg is fog már érkezni pár örökzöld és …

Hóvirág-az első januári virág
2023

2023.01-Januári virágzó

Az idei január elég enyhe, sok az eső is az első januári virágzók is megjelentek és ha kisüt a nap néha egész tavaszi időnek tűnik. Az egyik 1897-es kertészeti könyvemben ugyanilyen enyhe januárról írnak és így fogalmaznak: “Ebben a csalóka tavaszban azonban azok a bizonyos ” legöregebb emberek” akik semmire sem emlékeznek, de mindenből tudnak valami konzekvencziát levonni, nem nagyon bíznak, mert az időjárásnak ilyen szokatlan időben való megenyhülését rendesen sokáig tartó zord tél szokta követni.” Hogy így lesz e azt majd meglátjuk, főleg azért, mert már érezzük pár éve a globális felmelegedés hatását, ezért nem biztos, hogy ezek a régi …

2020

2020.04-Tavasz kezdete

“A tavasz kiszabadítja a virágokat, hogy színesre fessék a nevető földet.” Reginald Heber   Idén a legelső cserjém ami nyílni kezdett még február közepén, a Lonicera fragrantissima. Az Egyesült királyságból rendeltem 2017-ben kis hajtásként. Mára jó nagyra nőtt és rengeteg virág nyílik rajta. Ha fúj a szél, a kert közepén is érezni az illatát. A tündércserje után, ez a növény a második nyíló bokrom idén. A kora tavaszi cserjékből évente beszerzek egy újabbat, idén egy Edgeworthia chrysantha apró bokrot vettem, remélem pár év múlva azt is mutathatom majd virágzó állapotban. A tavasz tagadhatatlanul legnagyobb virágzó sztárjai a hunyorok. Mostanra hatalmas …

2020

2020.02-Február 12.

Az előző bejegyzésem óta eltelt 11 nap és a kert rengeteget fejlődött. Azóta hatalmas szelek voltak, jégeső, villámlás, mennydörgés. Abszolút nem jellemző februárra a villámlás, dörgés, de valahogy mostmár semmin nem lehet meglepődni, annyira megváltozott az időjárás mostanra.     A tél végén virágzó bokrokat gyűjtöm, ha lehet minden évben szerzek be egy újabbat. Tavaly egy tél végén virágzó Boszorkánymogyoró bokorra esett a választásom. Régóta tetszett, úgyhogy ideje volt egyet beszerezni.     Létezik sok fajtája, az enyém a Hamamelis x intermedia ‘Diane’. A bimbók az ágakon ősz óta rajta vannak, és szinte pár nap alatt hirtelen borult virágba most. …

2019

2019.05-Február vége

Nagy munkával telnek a napjaim. Ahogy van időm, minden percemet a kertben töltöm. Élvezem, hogy jó az idő és munkálkodhatok. Metszek, takarítom a lombot a növényekről, évelő magokat ültetek, és nap mint nap csodálom az idén először nyíló, magról ültetett helleborusaimat. Sok sima lilás színű is van, de nyílnak érdekesebbek is. A legtöbbet azonnal kiültetem, már elég sok van a kertben, de még fér bőven. Igyekszem úgy ültetni, hogy egymás közelében különböző színek legyenek, így nagyobb esély van hogy különlegesebb hunyorok jöhessenek létre.       Réges régen a helleborust használták a következő év időjárásának előrejelzésére, ezért nevezték őket Oracle …

2019

2019.03-Indul a legszebb tavaszi időszakom

Nagyon várom mindig a tél végét, a melegedést, mert a kertben a hunyorok nyílni kezdenek. Elég sok fajtám van már, és a méhecskék idáig mindig sok utódról gondoskodtak. Igyekeztem úgy ültetni őket, hogy különböző színek legyenek egymás közelében, így nagyobb lehet a színek és a minták keveredése. Mivel magról nevelve első évben nem virágoznak, így türelem kell a nevelésükhöz. Én elég türelmetlen ember vagyok, de a hunyorok szaporítását nagyon szeretem. Idén tavasszal elég sok magvetésből származó hunyorom fog nyílni, sőt a kertben is hagytam meg lehullott magokat és azokból is idén már sok bimbósat látok. Most 3 fajta is kinyílt …

2019

2019.02-Kezdődik

A saját magvetésű Helleborusok a kertben a sövény előtti részen be vannak süllyesztve cserepestől a földbe. Télen mindig takarva vannak vastagon, a tengerimalackáink alól kitakarított szénával. Nem csak jó meleg takaró, de tápanyag is egyben. Viszont azon a részen vannak, ahol télen is ha kisüt a nap, jól éri őket. A legtöbb elkezdett bimbót hozni és le kellett szednem róluk a takarást most, mert sajnos pár bimbó a takarás alatt maradt és színtelenül próbál kinyílni. Így csak reménykedni tudok, hogy nem csak 1 bimbó lesz rajtuk, mert akkor még idén láthatnám majd az igazi színüket is. Viszont van olyan is …

2018

2018.05-Február eleje

Minden évben,  szinte a téli jázminnal kezdem az új év bejegyzéseit. Mostanra már elvirágzott a tündércserjém, a hóvirág és a téli jázmin is leáldozóban.     Viszont most kezd nyílni a Viburnum farreri , azaz a Korai bangita, ami csomókban hozza ilyenkor a csodás illatú viráglabdáit.  Mivel a tél nagyon enyhe, igen kezd éledni a kert. Sok helyen takartam a növényeket, a tavalyi hideg télből tanulva, amikor is sok mindenem kifagyott. Ilyen telet nem szeretnék többet, így megteszek mindent, hogy befedjem a növények körül a talajt. A lányom tengerimalacaitól takarításkor mindig megöröklöm a szénát, amit a trágyájukkal keverve szórok ki a …

2017

2017.06-Mostmár valóban tavaszodik.

Minden nap egyre szebb idő van már, valóban elkezdődött a tavasz. Nap mint nap ültetek valamit,magot vetek meg gumókat ültetek. Nagyon szeretem az illatos növényeket, idén nagyjából olyan magokat ültettem amikből illatos virágú növények fognak fejlődni.  Elkezdtem a honlap jobb oldalán egy kertészeti naptárt, amibe beírom amikor valamit ültetek, így nem kell naplót vezetnem a jövőben. Akit érdekel esetleg, olvasgathatja. A kert is éled, mostantól  már nem fog virág nélkül maradni. Elsőként a Hepatica szokott nyílni, őt idáig cserépben neveltem, de idén megpróbálok a kertbe is kitelepíteni belőle. A Hunyorok is ébredeznek. Idén 4 új tövet már ültettem, most már …

Megszakítás