2018

2018.23-Bomarea edulis/ hirtella

  Nagyon régóta szerettem volna Bomareát. Növényt egyáltalán nem tudtam venni az ebayen, és a magokat is arany árban adták. De nagy szerencsémre, egy nagyon kedves szintén növényőrült ismerősömnek sikerült magról nevelnie, így Tőle sikerült egy kis növényhez tavaly hozzájutnom.     Első ránézésre látni, hogy hasonlít a virágja kicsit az Alstromeria virágzatára. Ez nem véletlen, hiszen abba a családba tartozik.     De hol is fedezték fel ezt a szép növényt? 1768-ban 2 botanikus természettudós, Sir Joseph Banks és Daniel Solander, Rio de Janeiroban próbált partra szállni, szerették volna feltérképezni a Brazil trópusi őserdők növényzetét, amikről idáig nem nagyon …

2018

2018.22-Itt van az ősz…

Ahogy beköszöntött a szeptember, egyből hidegebbek lettek az éjszakák. A kis hibiszkusz csemetéim azonnal ledobálták a bimbókat, így beköltöztettem őket. De van pár növény ami fáradhatatlanul virágzik. Ilyen pl. a nagy abutilon fácskám.       Idén vettem tavasszal a Lidlben abutilon magokat amiből 2 maradt meg. Az első rózsaszín lett. A 2 kép különbözú napszakban készült ezért kicsit másabb a fotón a virágszín.     A Juanulloám sosem hozott ennyi bimbót. Most viszont nagyon meglódult.     2011-ben gyönyörű hibiscus gyüjteményem volt, azután rájuk untam és túladtam rajtuk. Eltelt pár év és a hiányuk felerősödött. Így újra belefogtam a …

2018

2018.21-Csodálni való hoyák

Mikor évekkel ezelőtt gyűjtöttem a hoyákat, akkor akárhogyan is erőlködtem, nem nagyon virágoztak. Lehet persze, hogy nem olyan fajtáim voltak, amik már fiatal korukban is virágot hoznak.     Most megint beszereztem párat, de most már tudok határt szabni és nem kell a világ összes fajtája, így csak pár fajtát vettem, amik valamiért megtetszettek. Úgy látom, hogy most ösztönösen jól választottam, mert olyanokat sikerült nevelgetnem, amik már fiatal korukban sem sajnálnak virágot hozni.       A virágaik nem túl nagyok, de annál szebbek. Művészi szépséggel rendelkeznek, mintha viaszból lennének, ( hiszen innen a viaszvirág kifejezés is) és annyira szépen …

2018

2018.20-Stanhopea oculata

A Stanhopea oculata az első orchideáim közül való, születésnapomra kaptam, szeret nálam lenni, sosincs semmi baja. Minden évben menetrendszerűen télen szokott nyílni, de idén másképp történt és most virágzik. Azt mondják, hogy az orchideák az átültetés évében nem virágoznak, de most másképpen történt, mert tavasszal kapott friss ültetőközeget.     Mindig 1 virágindát szokott hozni, idén megörvendeztetett 2 virágszárral és összesen 11 virággal. Érdekes, hogy amikor télen zárt térben virágzik, sokkal erősebb a virágok színe, most meg sokkal halványabbak lettek. Az illatuk ugyanolyan kellemes csokoládés vaníliás illatú télen és nyáron is.       A Stanhopea oculata nálam az ecetfa …

2018

2018.19-Brunfelsia paucifolia

Első ránézésre nem gondolnánk, hogy ez a növény rokonságban van a petúniával. A Brunfelsiának kb. 50 fajtája létezik. Eredeti élőhelye Brazília, ahol erdőkben, bozótosokban lehet találni belőlük példányokat. Nevét Otto Brunfels (1488-1534) német teológus, orvos, botanikusról kapta.   Nyílás elején ilyen   Tegnap, ma, holnap növénynek is nevezik, utalva arra, hogy a virágja 3 nap alatt változtatja a színét. Először mélylila, majd másnapra világosabb, kékesebb és harmadnapra teljesen kifehéredik.   Itt 3 színű virág van egyszerre a bokron.   Régen a Rappai kertészet árulta, de manapság hazánkban nehéz rátalálni. Én külföldről rendeltem tavaly. Virágai nagyon illatosak, amit külön díjazok.   …

2018

2018.18-Szörfözés a neten

Nagyon szeretek a szabadidőmben a neten kerteket nézegetni, keresni újabb növényeket. Az Instagram tipikusan egy ilyen oldal, ahol napokig el tudnék nézelődni. Mindig találok egy újabb növényt, amit muszáj beszereznem. Így jártam nemrég egyik este is, amikor elalvás előtt az instagramon böngésztem, ez a kép került elém …     Annyira megtetszett, sosem láttam még ilyen bokrot sem életben, sem az interneten. Azonnal utána érdeklődtem a hölgynél aki a képet feltöltötte és megírta hogy ez egy Gillenia trifoliata és teljesen fagytűrő.     Rögtön elkezdtem utána olvasni és egyik kedvenc eladómnál az Egyesült Királyságban találtam is egy ilyen növényt kis cserepes …

2018

2018.17-Juanulloa aurantiaca

A Juanulloa aurantiaca őshazája Közép-Amerika és Peru.     Az első expedició tagjai, akik Peru és Chile mellett tanulmányozták ezt a növényt 1777 körül, Hipólito Ruiz López (1754-1816), José Antonio Pavón (1754-1840) és Joseph Dombey (1742-1794) botanikusok voltak. Az expedíció alatt a Juanulloa mexicanat fedezték fel, később keresztelték át a színe miatt auranticara, ami latinul narancsot jelent. 1840-ben került Nagy-Brittaniába és utána terjedt el Európában. Érdekes virágzata ellenére, nem terjedt el nagyon, főleg csak botanikus kertekben és gyűjtőknél található meg.     Eredeti élőhelyén epifitaként él, de cserépben forgalmazzák és én is így tartom. Lehet hogy kíváncsiságból egyet felkötözök majd, érdekelne hogyan fejlődik úgy. Bírja a …

2018

2018.16-Május vége

Mostanában hiába ülök állandóan a gép előtt, csak munkára volt időm, így a blogot hanyagoltam. Persze a kert nem áll meg a fejlődésben, a növények nőnek, velük együtt  persze a rengeteg gyom is. Egyre melegebbek vannak, többet kell locsolni is.     Kb. 2 éve vettem ezt a Tillandsia junceát, ami most végre, nagy örömömre elkezdett virágozni.   Csináltam egy kis sarkot ahova egy polcra tettem a gardeniáimat és a jázminjaimat, így ha illatoznak egyből érezni ahogy kilépünk a házból. A képen a Jasminum Cotted Cream, mögötte az elvirágzó Jezsámennel.       Az Aeschynanthus “Mona Lisa” nagyon jópofa virágokat hoz. …

2018

2018.16-A kert közepe

Tavaly június végén alakítottam ki a kert közepén egy színes évelő ágyást. Nagyon büszke vagyok rá, jól sikerült, ha nincs virág akkor is csodásan mutat. Minden szépen áttelelt, igaz ez nem nagy csoda, hiszen idén nem volt nagyon nagy tél. Most még majd bővíteni fogom, már egy két szép növényt beszereztem hozzá, de erről majd egy későbbi bejegyzésben… Nem is értem, hogy idáig hogy nem szerettem bele a Heucheriákba, mikor mesés színfoltokat lehet velük kialakítani. Részlegesen süti a nap ezt a területet, egy nagy fűzfa ad oltalmat felettük és védi őket az erős napsütéstől. Savanyítottam nagy részen a talajt, így …

Megszakítás